Nem csak az otthon építése, hanem a cég építése is ugyanolyan fontos

Mondanom sem kell, hogy nincs olyan ember, aki ne átkozta volna magát a folyamat közben, amikor is lakást újított fel vagy házat építtetett. Olyan sok váratlan feladattal jár egy ilyen vállalás, ami igencsak megedzi az embert fizikai és lelki értelemben egyaránt. Az elmúlt néhány évben az építőipar virágzik, sorra adják át a lakásokat, ez mindenképpen jó dolog – de tény, hogy egyszerűbb beköltözni egy kulcsrakész otthonba, mint felújíttatni. Annál pedig mindenképp könnyebb, mint hogyha (részben) magunk újítunk fel.

Hasonlóan gondosan kell eljárnunk, amikor leendő cégünk első pilléreit tesszük le, vagy éppen módosítjuk egyes jellemzőit. A https://topcegalapitas.eu csapata segítségével mindezt megtehetjük, ezen felül székhelyszolgáltatást is igényelhetünk náluk. Székhelyszolgáltatásuk három helyszínen elérhető, Budán, Pesten és Újlengyelben. Utóbbi azért különleges, mert ott iparűzési adó mentes székhelyszolgáltatást tudunk igénybe venni. Ez abban az esetben lehetséges, ha pusztán székhellyel rendelkezik a vállalkozásunk – fióktelephely megléte esetén az iparűzési adót meg kell osztani. A honlapról megtudhatjuk, hogy olyan cégóriások választották Újlengyelt székhely gyanánt, mint a CIB Bank, a HP vagy a Morgan Stanley.

A https://topcegalapitas.eu website-on most egy különleges ajánlat él: Kft-t és Bt-t is alapíthatunk akár ingyen. Mindez azt jelenti, hogy eltekintenek a célalapítás lebonyolítási költségeitől, illetve az ügyvédi munkadíjtól abban az esetben, ha egyúttal székhelyszolgáltatást is rendelünk. Ilyenkor a székhelyszolgáltatás díja fizetendő 6 hónapra, amihez egy hónap ajándékba jár. Így a 6 + 1 hónapért 29.900 Ft + áfát kell fizetnünk, amennyiben budapesti székhely mellett döntünk, 39.900 Ft + áfát pedig akkor, ha az újlengyeli székhelyszolgáltatást választjuk. Ezen felül még egy csekély, 1000 Ft + áfás költséggel számolhatunk, ami a cégalapításhoz szükséges tulajdoni lap lekérdezését jelenti.