Ki mondta, hogy a parkban nem lehet fotóstúdió?

Azt biztos, ti is tudjátok, hogy elég nagy fába vágja a fejszéjét az, aki manapság házépítésbe, vagy esetleg lakásfelújításba kezd, hiszen ez rengeteg munkával és erőfeszítéssel járó küldetés. Mi is belefutottunk mindenféle buktatóba, így mindig felhívom az ismerőseim figyelmét arra, amit én már megtapasztaltam, hogy tudják, hogy mire érdemes figyelni, hogyha valaki építkezésbe vagy felújításba vág.

Az építkezés helyett most egy könnyedebb témához szeretnék nyúlni. Nem tudom, hogy meséltem-e már arról, hogy egy utcával arrébb található egy park, ahol időnként nagyon szuper rendezvényeket szoktak tartani. Az egyik ilyenre látogattunk el nemrég, és irtó vicces fotókat készítettünk a párommal egy fotóbox segítségével.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a helyszínen fel volt állítva egy fotósarok, ahol érintő-képernyővel be tudtuk kapcsolni a fényképezőgépet, és el tudtuk indítani a fotózást. Ezután már nem volt más dolgunk, mint a fotó háttér elé állni és pózolni. Az egész olyan volt, mint egy kis fotóstúdió, ahol bár a szabadban, de profi képeket készíthettünk magunkról.

Nagyon tetszett nekem az egész, remek szórakozás volt ez a fotózás, és úgy láttam, hogy ezzel nem voltunk egyedül, sokan jöttek kipróbálni és megörökíteni egy-egy vicces kellékkel a pillanatot. Kíváncsiságból megnéztem az interneten, hogy mit lehet még tudni erről a cégről.

A selfiegep.hu/hattereink weboldalon pedig azt is meg tudtam nézni, hogy milyen fotófallal rendelkezik a cég. Mi a tűzijáték hátteret láttuk élőben, ami nagyon szép, színes volt, de ezen kívül még további nyolc minta közül lehet választani a selfiegep.hu/hattereink oldalon.

Itt több fontos információt is meg lehet tudni a fotófalakról, úgy, mint a mérete, illetve, hogy milyen összegbe is kerül egy fotófal bérlése. Ezen kívül azt is meg lehet tudni, hogy pontosan milyen szolgáltatást is biztosít a szelfi gép csapata, illetve, hogy a kiválasztott fotófalak hogyan jutnak el a rendezvényre. Maga a cég Budapesten található, de nem csak budapesti címre lehet igényelni tőlük a szelfi gép bérlést fotófallal, hanem vidéki városokra is ellátogatnak, kiszállási díj ellenében. Ami szuper, hogy budapesti cím esetén nincs kiszállási díj.