Erős, mint a paprika

Vannak bizonyos szakmák, amikhez erősnek kell lenni.

Elsőre talán furcsán hangozhat ez a kijelentés, de ettől még igaz. A mai világban, amikor technika lassan átveszi a hatalmat az ember fölött, az az igazán „izmos”, aki tudja irányítani a számítógépeket és programokat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy teljesen kikopott a fizikai munkásokat alkalmazó szektor.

Az édesapám egy végtelen egyszerű, őszinte, és kedves ember. Ő maga is fizikai munkát végzett anno, és mindig azt mondta, hogy mindenkinek meg van a maga területe ahol elemében van. Ő, habár a gépekhez sosem értett, egy erős ember volt, és erre mindig is büszke volt. Én is mindig büszke voltam rá, hogy építőiparban dolgozik.

Ez a terület nagyon is megköveteli az izmok meglétét, habár már sok területet átvettek a gépek, még mindig nem teljesen automatizált, úgyhogy elkellenek az erős testű és erős akaratú emberek.

Hiszen nemcsak az izom teszi az ember erejét, hanem az is, ami a fejében van.

A nagymamámnak volt egy mondása: „Erős vagy, mint a paprika”!

Ez annyira talán sosem volt igaz, mint a habanero paprika esetében. Ez a paprika, habár kicsi, hatalmas ízrobbanást tud előidézni az ember szájában. Van egy jellegzetes, gyümölcsös íze, amitől igazán különleges lesz a felütése. Igazi minőségi chili!

Nagy különlegesség, azonban a habanero paprika ára korántsem annyira nagy, mint azt először gondolnád, különösen akkor nem, hogyha azt szósz formájában veszed az Egri Chiliagoktól!

Az Egri Chiliagok egy olyan magyar márka, ami különböző chili szószok és krémek gyártásával foglalkozik. Több szószuk örvend nemzetközi elismerésnek, és a vásárlóik is mindig nagyon elégedettek a minőséggel, amit képesek hozni minden alkalommal. A szemfülesebbek találkozhatnak termékeikkel a karácsonyi vagy egyéb kirakodó vásárokon is. Egyébként remek ajándék lehet az ünnepekre egy olyan családtagodnak vagy barátodnak, aki rajong a pikáns ízekért. Hogyha felmész az Egri Chiliagok honlapjára, akkor amellett, hogy megtalálod az említett szószt, és hogy mennyibe is kerül (habanero paprika ár), találsz külön összeállított ajándékcsomagokat is, amik tökéletesek lehetnek idén a fa alá.

A szósz, amit említettem egyébként a Janicsárok Dühe névre hallgat, és az benne az igazán különleges a habanero paprika mellett, hogy ehhez tequilát és lime-ot is adnak, így megalapozva azt az igazán gyümölcsös és citrusos könnyed ízt, ami miatt tökéletes adaléka lehet egy tengeri herkentyűs vacsorának. De persze akármihez fogyaszthatod, én kifejezetten ajánlom sajttálakhoz vagy simán rágcsálnivalókhoz is, hiszen egy alapvetően egyszerű tálat annyira fel tud dobni, hogy a fogyasztás egy egészen egzotikus élmény lesz.

Azon felül, hogy a különböző mega csomagokat és különlegesebbnél különlegesebb termékeket találhatsz a honlapjukon, az akciókért is érdemes figyelni az oldalt.

Hogyha megtetszett az ötlet, hogy tőlük rendeld idén valaki karácsonyi ajándékát, akkor javaslom, hogy nézz rá a társasjátékaikra is, hiszen az is rendelhető tőlük!

Fantasztikus ízek, kreatív imázs, sokszínű kínálat, kedvező árak és nemzetközi elismerés! Kell még valami?

Ne habozz, legyél te is olyan erős, mint a habanero paprika, és rendeld meg az első üveget még ma az online shopjukból!